alapítványunk 53 270 Ft támogatásban részesült. Bővebben
Kikerült a dokumentumok közé a 2012. évi pályázati felhívásunk és az adatlap. megnézem
A látássérült emberek jelentős hányada - részben állapotukból adódóan is – rendkívül rossz anyagi körülmények között él. Sokan ugyanis vagy egyáltalán nem találnak munkát, vagy az abból származó jövedelmük nagyon alacsony. Emiatt a lakhatás biztosítása, a lakás megszerzése sokuknak komoly nehézséget okoz.
Alapítványunk, - mely egy segítő szándékú ember felajánlása folytán jött létre – azt tűzte ki célul, hogy anyagi támogatást nyújt látássérült személyek részére lakás megvásárlása, építése, illetve a már meglévő ingatlan felújítása esetén. A támogatást, az arra leginkább rászorulók, egy pályázati eljárást követően kaphatják meg. Amennyiben egyetért céljainkkal, támogassa alapítványunkat, hogy segíthessünk azoknak, akiknek arra nagy szükségük van.
Támogatóink adatai – amennyiben ahhoz hozzájárulnak – felkerülhetnek honlapunkra, és részükre adókedvezményre jogosító igazolást tudunk kiállítani. A személyi jövedelem adó 1 %-ának felajánlását is örömmel és köszönettel fogadjuk!
Gulyásné Dr. Bölkény Ágota, az alapítvány kuratóriumának elnöke
Alapítványunk olyan közhasznú szervezet, melynek működési területe a fővárosra terjed ki.
Főbb adatai a következők:
Eredményes, boldog új esztendőt kívánunk minden kedves alapítványunk iránt érdeklődő, illetve tevékenységünket segítő személynek, intézménynek, a hozzánk pályázóknak!
Tájékoztatni szeretnénk Önöket arról, hogy 2011-ben a személyi jövedelemadó 1 % - ának felajánlásából 53. 270 Ft – ot kaptunk.
Megköszönve ezt a támogatást, kérjük, 2012 – ben is gondoljanak céljaink megvalósítására, hiszen a felajánlott összeggel minden évben pályázati rendszerünk keretében a látássérültek számára megpályázható összeget emeljük meg.
Így támogathatják Önök is az alapítványunkhoz pályázók lakáshelyzetének javítását!
Adószámunk: 18173297 – 1 - 42
Gulyásné dr. Bölkény Ágota elnök
Vakok Lakásgondjainak Megoldását Támogató Alapítvány
Amennyiben céljainkkal egyet ért és lehetősége van rá, kérjük, támogassa alapítványunkat!
Személyi jövedelemadója 1 %-ának felajánlását – örömmel és köszönettel – fogadni tudjuk!